10. fejezet

Kedves érdeklődők!

Na, erre a fejezetre inkább vagyok büszke :) Nos, ami azt illeti, most már tényleg beindulnak a dolgok, de szerintem 10. fejezetre ez nem is túl korai ;) Azonban ez már a fele a történetnek, ami nem jelenti azt, hogy a terjedelme is elérte a felét, mert minden fejezet egyre hosszabb lesz. A következő részek, nahát... eseménydúsak lesznek :)
Jó olvasást, és bocsánat a késéssel,

Adelaide Owens

9. FEJEZET

Péntek reggel Chad megragadja a karomat pont akkor, mikor rendelést készülök felvenni. Erőm sincs ahhoz, hogy kiszakítsam magam szorításából, éppen ezért csak kommunikációba kezdek vele, hogy megtudhassam, miért is teszi mindezt.

- Chad... tudod, hogy nem szeretem, ha munka közben zavarnak - kezdem, mire a másik leáll a folyosón, hogy szembenézhessen velem. Tekintete az erősen tartö kezei és köztem ugrál. Nem enged el.

- Tudom, és pontosan ezért kényszerültem erre a megoldásra. Az igazgatónő hívat téged - mondja meg miértjét előbbi tettének, mire én elnevetem magam. Immár elengedett kezeimet összekulcsolom a mellkasom előtt.

- Erre azért csak hallgattam volna - akadok ki egy kicsit, amiért azt feltételezi rólam, hogy ettől nem mozdulok el a munka mellől. Amint eszembe jut, hogy lejárt az egy hét próbaidőm, idegesség járja át a testem, és a gyomrom már húzódik is össze. Továbmegyek, és a munkaadó felé veszem az irányt, Chad pedig készségesen követ.

- Miután felveszel egy rendelést, kiviszed nekik az italt, aztán egy másik asztalnál a számlát kérik; igen, utána valóban hallgattál volna rám - jegyzi meg, mire most rajtam akad a sor, hogy ne tudjak megszólalni. Nem veszem sértőnek szavait, holott nagyon is őszinte volt, viszont tudom, hogy igaza van. Túlságosan maximalista vagyok ahhoz, hogy félbehagyjak valamit.

Mikor az igazgatónő irodájához lépek, bekopogok, és nem sokkal már engedélyt adnak arra, hogy belépjünk. Nem tudom, hogy volt osztálytársamnak miért kéne bejönni velem, de mire ez eszembe jut, már az irodában vagyok. Igencsak kínos csend vesz körül a rövid köszönések után, és a vezető még egy percig biztosan a számítógépén intéz valami dolgokat.

- Ms. Vilson. Mr. Boyle. Kérem üljenek le - szólal meg még a képernyőre szegezve tekintetét. Aztán végre ránk pillant, és barátságos mosolyával sikerül megnyugtatnia. Göndör haját eme napon kontyba fogja, de néhány tincse így is, úgy is kiszabadult abból.

- Bridgit, remélem, hívhatlak így - kezd bele, mire én sűrű bólogatásba kezdek. - Nagyon szép munkát végzel, ez dicséretre méltó. Döntésemet nem változtatom meg semmiképp, de mielőtt kimondom, kérdeznék valamit.

Ahogyan egyre mondja, és mondja, egyre idegesebbé válok, a kezeimet pedig tördelem. Nyelni sem tudok, a torkom pedig kiszárad.

- Van vagy volt-e köztetek kapcsolat? - kérdez rá tudakolozóan, és felváltva néz kettőnkre. Megnyalom alsó ajkam, majd kérdő pillantással nézek Chadre. Volt-e valaha kapcsolat köztünk, Chad Boyle? Ő pedig megadóan a harmadik személyre néz.

- Igen, volt - válaszol határozottan, mire nekem sikerül először nyelnem mióta bent vagyok. Az iroda asztalának szegélyét nézem, mert úgy vélem, nem tudom most semelyik személyre sem nézni.

- Szeretném, ha nem befolyásolná ez kettőtök munkáját. Bridgit, gratulálok, felvettelek - mondja ki végre, majd sűrű köszönések között kilépünk az igazgatóiból.

Ahogyan megyünk vissza,hogy folytassuk, semelyikünk sem kezdeményez beszélgetést. Elég kínosan érzem magam, így a sráccal elválunk a következő lehetőségnél. Én a mosdó felé veszem az irányt, pedig nincs is különösebb célom, csakhogy kitisztítsam a fejem.

Chadnek nem csak egy játékszer voltam, hanem tényleg kapcsolatnak gondolta, ami kettőnk között volt. És ezzel a felismeréssel, aminek tíz éve az ellentétét gondoltam, nem tudok mit kezdeni. Annyira sikerült meglepnie, hogy azt sem tudom, mit csináljak.

Ez hihetetlen.

Chad szeretett.

Zárás előtt nem sokkal értesülök arról a kollégáim között - most már nyugodtan mondhatom ezt -, hogy gyűlés lesz, és szíveskedjünk negyed órával többet bentmaradni. Így, hogy hivatalosan is fel vagyok véve, már nem igazán érdekel a kis túlóra. Más azonban dühösen panaszkodott a másiknak, amiért később mehet haza.

Az étterem felveszi azt az arculatát, melyet a vendégek nem tapasztalhatnak meg. Ugyanis a munkások kivételével csend ölel körbe, az asztalok tiszták, és egyetlenegy evőeszköz csörrenése sem hallatszódik. A fülem annyira hozzászokott ehhez, hogy ez szinte hiányzott a két hét alatt, amikor nem találtam munkát.

A hotel étterem része 8 órakor záródik, azután már csak a bár van nyitva, de aki csemegézni szeretne, ott is talál valamit.

- Köszönöm a munkavállalóknak, hogy itt maradtak. Nem is húzom tovább a szót - szólal meg hangosan, a pultnak nekidőlve Ms. Samuel - az igazgatónő, mint ahogyan a papírokról vagy az irodaasztalon levő aranyozott tábla mutatta - és végigtekint a hotel dolgozóin. Ekkor jut eszembe az, hogy Chad itt lehet, így amennyire csak lehetett, nem túl feltűnően keresni kezdtem tekintetem. Nem is sokra rá, ahogyan egyre jobbra nézek, meglátom jellegzetes arcélét. És nem tudom, hogy csak a fény vetül rá így, de mintha engem nézett volna. Nem, nem hiszem. - A munkátokat nagyon jól végzitek, sok helyről kapunk pozitív visszajelzéseket. Másik, amit mindenképpen említeni szeretnék, hogy az öltöző mindig legyen zárva. Nem győzöm hangsúlyozni, hogy hiába kamerával felszerelt, biztonsági őrökkel ellátott hotel vagyunk, a tolvajnak ez csak gyerekjáték - jelenti ki határozottan, mire több felől is súgtolózás támad. Az igazgató erélyesebben fellépve ezt mondja - Hétvégén több híresség megszáll a hotelünkben a mostani rendezvény miatt. Éppen ezért szükségem van emberekre, akik szombat reggeltől vasárnap estig tudnának dolgozni, itteni szállással könnyebbség végett. Akik jelentkeznének erre, azoknak a következő négy nap pihenés.

Ajánlata kecsegtető, ám nem tudom, hogy én vagyok a megfelelő személy arra, hogy ezt el is tudjam fogadni. Ráadásul új vagyok, miért pont én kellenék?

- Megyünk? - kérdezi valaki, és mivel válasz nem érkezik, így rájövök, hogy tőlem kérdezték. A hanf irányába fordulok, és Niát pillantom meg.

- Mehetünk - mosolygok kedvesen a lányra, minden negatív gondolatomat félretéve. Igaz, nem tudom, mit fogok csinálni az elkövetkező négy napban, de fő a változatosság.

- Akik elvállalnák ezt a két napot, azok maradjanak még egy pár percet, a többieknek pedig kellemes napot kívánok - mondja, majd hozzáfordul egy másik vezetőséghez - legalábbis kinézete és kisugárzása alapján annak vélem -, és vele vitat meg pár szót, míg a dolgozók nagy része el nem szívárog a balomon. Chad is közelít a kijárat felé, és érthetetlen módon szomorúvá tesz, amiért ez neki jön be. Azonban a vártnál sokkal kellemesebb ér, mivel a férfi mellém áll.

- Megyünk együtt haza? - tudakolja meg új társaságom közel hajolva hozzám, hogy más ne hallja meg. Nem nézek rá, és azt hiszem, hogy ha azt megtenném, akkor igazán kiszúrnék magammal. Így is érzem, ahogyan arcomat enyhe pír lepi el.

- Persze - válaszolok természetes hanglejtéssel, és ezzel sikerül magamat is meglepnem. A gyomrom olyannyira görcsberándult, a szívem pedig hevesebb ütemben kezd verni. Úgy érzem, rám férne egy kis hűvös levegő.

A másik oldalamon álló Nia a semmibe tekint, mintha nem is hallott volna egy szót sem a beszélgetésből. De tudom, hogy mindent hallott.

- Nia, ő itt Chad. Chad, ő itt Nia - mutatom be egymásnak őket, mire Nia arrébb tűrve sötét tincseit a srácra néz, majd rám.

- Ismerjük egymást - jegyzi meg, és nekem egy "Ó!" hagyja el a számat, majd eszembe jut, hogy itt körülbelül mindenki ismerhet mindenkit. Éppen ezért alapvetőnek gondolom, hogy ketten ismerik egymást.

- Úgy látom, a létszám megfelelő, úgyhogy nem is szaporítanám a szót...

És elmondd mindent, amit a programról tudnunk kell. Hogy mikor kell kelnünk, és mikor kell feküdnünk, valamint fontos a rendszeres ivászat, és ne feledkezzünk el róóla. Elmondja a parkolófiúk - ez esetben Chad - tennivalóit, és rátér a medence felügyelésére is. Kér minket, hogy a hírességektől ne kérjünk autogrammot vagy fényképet, mert az rontja a kiszolgálás értékét. És azt is sikerül megtudnom, hogy milyen neves emberek jönnek a hotelba.

Utána következik még egy kis papírmunka, melyben a szerződést kell aláírni, és személyes adatokat kell megadni.

- Köszönöm a segítségeteket. Akiknek megoldható, azok reggel 7 órára fáradjanak be. Akiknek nem, azoknak szobát biztosítunk mára. De holnapra mindenki külön szobát kap - fejezi be végül, és szinte a tömeg magával ragad, és visz ki az épületből. Ha lenne is akaraterőm, sem tudnék a tömegből kikászálódni. Az egyetlen, ami megszakította a tömeget, a hotel előtt elváló lehetőségek: metró, vonat, busz avagy autó. Nia autóval megy, így ő hamar leválik, Chaddel pedig ketten sétálunk a metró felé.

- Tervezem a kocsivásárlást - szólal meg egyszer csak a másik, mire felkapom a tekintetem a talaj monoton mintáiról, és ránézek.

- Ó, igen? Ahh... legalább nem zaklat senki a metrón - színészkedem, de tudom, hogy ő is biztos abban, hogy ezt nem gondoltam komolyan. Ránézek, és egy kisebb mosoly húzodik a szájára, ezzel engem is erre késztetve. Jellegzetes vonalai ellágyulni látszódnak, és nem sok kell hozzá, hogy szemem az ajkára tévedjen.

- Úgy érzem, hogy 26 évesen már csak valami saját kéne. Talán egy éve albérletbe lakom, de szeretném ha valami tényleg az enyém lenne - osztja meg gondolatát velem, mire elmosolyodom. Jó érzéssel tölt el a tudat, hogy ezt megosztja velem. Ami pedig őt illeti, nem hittem volna, hogy ilyen hamar a saját lábára áll. Úgy gondoltam, hogy felnőtt korában is a szüleivel lesz, és ők költenek rá. Hát, Bridgit Vilson, az emberek néha meglepetést tudnak okozni.