2014. szeptember 16., kedd

11. fejezet

Kedves érdeklődők!

Nem tudom, erre a fejezetről mi lesz a véleményetek. Valamit muszáj volt most beleraknom a történetbe, de mégis az írás közben kicsit korainak éreztem. Sebaj, így legalább érzelemdúsabb lesz a rész, és az elkövetkezőek is.
Jó olvasást,
Adelaide Owens


11. FEJEZET

Bella’s-ban kevesen dolgoztunk, és ezért szinte mindenkit ismertem. Családias volt a légkör, de ennek megvolt a maga hátránya is. Például az, hogy nem jártak annyian, mint London ismertebb éttermeiben. Bár az árak kecsegtetőek, általában azok járnak oda, akik sajnálnák a pénzüket.
Viszont, ahol most dolgozom, nem ismernek pénzben lehetetlent. Mindent megadnak, amit a vendégek óhajtanak, és az ideérkező sztároknak is a legmegfelelőbb kényelmet biztosítják.
A főnök kivételesen a terasznál osztott ki reggel, ami az étterem része. Aki ide kiül, biztosan a látvány miatt teszi. Hiszen a vendégek látóköre előtt elterül London kevésbé ismert része: az út túloldalán nem házak, hanem a szépen gondozott park állt. Az utcán nem nyüzsögtek munkába siető emberek, hanem kihalt volt. A távolban pedig az autópálya hangja hallatszódott. London e kieső része nyugalmasabb, nem is hittem eddig, hogy létezik ilyen rész. Az életet pedig nem az utcák, bárok és boltok helye tölti ki, hanem a hotel dolgozói és ideiglenes lakói.
Nem tudom, milyen esemény is van most, hogy a hotel csak a hírességeknek adja ki hétvégére a szobákat. Viszont olyan embereket látok elmenni óránként mellettem, akikkel nem hittem volna, hogy valaha is találkozok. Ám próbálom felvenni a határozottan lépkedő – ami jelen esetben nehéz -, és már hozzászokott – ami szintén nem igaz – pincér szerepét.
A munkámat csak még jobban nehezítette Chad, aki nem sokkal tőlem, az érkező vendégeknek autóját átvéve beparkol a fedett parkolóba. Azonban még így is, hogy eltűnik néhány percenként, szinte folyamatosan látom barna, göndör haját. És ez nem igazán segít dolgozni. Főleg, mikor éppen koktélt csinálok, így csak pár lépésre vagyok tőle.
- Nekem nem csinálsz? – kérdezi meg poénkodva, mellém lépve az említett. Egy pillanatra rá nézek, és kettőnket elválasztó, derékig érő kerítésre támaszkodik. Próbálom úgy folytatni a munkát, mintha itt sem lenne, de egyszerűen nem megy. Tudom, hogy itt van. És még az a szerencsém, hogy nem felejtem el az egyszerű eper koktél receptjét.
- Csináljak? – kérdezek rá komolyabban, mert nem igazán érek rá arra, hogy vele beszéljek. Ha nem lenne munka, valószínűleg társalognék vele, azonban így teljesen a munkára szeretnék koncentrálni.
- Eléggé kiszáradtam, úgyhogy megköszönném – jegyzi meg, miközben már csak a citromot tettem a pohárba, és még díszítésként jeget raktam abba. Chadnek a lehető legegyszerűbb koktélt állítottam össze, mely majdnem hasonlít a limonádéra, de van benne valódi lime is, ami teljesen más ízvilágot ad neki. Nekem ez a kedvencem.
- Köszi – hallom meg, de fel sem igazán fogom, mert már sétálok a kérő felé. Észreveszi, hogy felé megyek, és mosolyogva rám pillant. Megköszöni, és egészen addig néz engem, míg meg nem szólítja az asztalnál valaki. Mikor visszamennék az étlapok, tányérok, rongyok asztalát foglaló, napomon törzshellyé váló részhez, meglátom, hogy Chad még mindig ugyanott van, és tekintetével az enyémet keresi. Miközben felé tartok, megnézem, nem-e szándékszik valaki, valamit kérni. De miután örömmel tapasztalom meg, hogy van pár nyugodt percem, odasétálok volt osztálytársamhoz.
- Tudod, kit szolgáltam ki? – kérdezek rá kíváncsian, miközben ő megrázza a fejét. Annyira meglepődtem, hogy ilyen kedves, hogy úgy érzem, megváltozik a sztárvilágról a képem. – Demi Moore, és rám mosolygott – vigyorgok, mint egy kislány, aki a kedvenc bandája egyik tagját látta. Nekem is volt egy olyan korszakom, de abból már kinőttem.
- Ne mondd, hogy ennek nem örülsz! - mondom megróva a másikat, amiért csak puszta tényként fogja fel hitetlenkedésem. Megbököm a vállát, mire ő simogatni kezdi azt, mintha nagyon erősen érintettem volna meg. Majd közelebb megyek hozzá, és a kerítésnek döntöm a testem.
- Nálunk ez körülbelül kéthavonta megtörténik, úgyhogy már szinte majdnem mindenkit láttam, akár csak egy pillanatra - állítja határozottan, miközben én az előttem elterülő tömeget tekintem tágra nyílt szememmel. Hangjára csak később figyelek fel, és feje megjelenik nem sokkal mellettem.
- Úgy látom, fontos vagyok, úgyhogy…
- Várj! - kiált utánam Chad kapkodva, mikor már sétálnék a pincért kereső hölgy felé, de visszafordulok a férfihoz, és kérdő tekintettel nézek rá. Látom rajta ugyanúgy a sietséget, így tudom, hogy az ő munkája is kötelezi. Mivel nem szólalok meg, mondanivalóját közli velem - Találkozunk este? - kérdez rá, tördelve a kezét, mire én figyelmen kívül hagyva ezt, rá emelem a tekintetem.
- Persze - válaszolok mosolyogva, majd megfordulok, és a tömegbe sétálok. Csak akkor tudatosul bennem, hogy mit is kérdezett, mikor már a rendelést veszem fel. És nem is tudom hirtelen eldönteni, hogyan válaszolhattam olyan semleges hangon akkor?

Ebéd után bentre osztanak be, így a bárnál segédkezem pár óra erejéig. Mikor úgy alakul, beszélek Niával vagy esetleg pár, újonnan megismert munkatársammal. Van, amelyikükkel még biztosra állíthatom, hogy fogunk beszélgetni. Például egy lánnyal, aki Kínából érkezett ide fél éve, és igaz, hogy jó pár méterrel arrébb, de selfie-zett egy amerikai énekesnővel.
Szerencsére ő nem olyan, mint Chad, és ketten egy ideig fedeztük fel a híresebbnél, híresebb vendégeket. Ő sokkal lelkesebb, és én ezt nem bántam, mert rám tapadt öröme. Időközben azt is sikerült megtudnom, hogy Xun Nuan Kuo-nak hívják, és nem lepődött meg, hogy háromszor kérdeztem vissza. Végül megegyeztünk, hogy szimplán Kuonak fogom hívni.
- Upsz, jön a főnök - szólal meg a hátam mögött megpillantva az említett személyt, mire mind a ketten takarítani kezdjük az amúgy makulátlanul tiszta bárpultot. A magassarkú hangja egyre csak hangosabb, és innen tudom, hogy közeledik felénk. Megáll a pultnál, és arra teszi kezeit.
- Jó estét, Ms. Samuel! - köszön Kuo a főnöknek udvariasan, mire én is elmakogok egy köszönést. Néhány pillanatra kettejükre nézek, és megállapítom, hogy az érkező kellően kicsinosította magát az eseményre: fehér ruhát viselt, aminek felső és alsó szegélyén is fekete csipkeminta futott végig, karcsú derekát pedig még jobban kiemelte a varrás.
- Szia, Kuo! Kérhetek egy koktélt? Valami málnásnak esetleg örülnék, alkoholmentes legyen - neveti el magát utóbbi hozzáfűzésére, mire én megunva az amúgy is tiszta pult törölgetését, elindulok az asztalok között, és ahol már csak a vendég hűlt helye van, ott takarításba kezdek: a tálcára teszem az elfogyasztott italokat, a ronggyal pedig feltörölgetem az asztalt.
Nem sokra rá, hogy vinném vissza a tálcát, Kuo odaugrál boldogan, és megjegyzi, hogy mára végeztünk, és leváltanak minket. Ám mielőtt tényleg elhagynánk bárt, a lány segít a tálcát, és a rongyot odavinni a pulthoz. Utána kérdés sem, hogy a fárasztó nap után bemenjünk a kiosztott szobába.
- Na, én itt leszek – mutat rá egy ajtóra, mire én is megállok vele együtt, és megjegyzem a számot, hátha valamiért szívesebben lennék vele, mint egyedül. Aztán egy rövid elköszönés után ő bemegy az ajtón, én pedig tovább megyek, és keresem a saját számomat. Éppen balra fordulnék, mikor jobb oldalról lépteket hallok, és a hang irányába fordulok.
- Ó… helló, Chad – nyögök ki nehezen egy köszönést a másiknak, Chad haja kuszán áll a fején, arcán pedig mélyen meglátszódnak a ráncok, mint aki napok óta már nem aludt. Kék szemei a szokásos csillogás helyett most csak szimlán voltak.
- Szia - köszön ő is tömören, miközben közöttünk több kolléga elmegy. Ha ők nem tették volna ezt, még mindig őt bámulnám. Ehelyett csak nézem.
- Öm... nincs kedved bejönni a lakrészembe? Ott jobban tudnánk beszélgetni - kérdezi meg, mire nekem csak egy bugyuta bólogatásra jutja. Mire véljem ezt a hirtelen változást? Ez annyira nem jellemzi Chad Boyle-t, hogy már lassan kételkedni kezdek abban, hogy ez tényleg ő. Chad mindig is civakodott. A komoly dolgokat is mindig elpoénkodta.
Nem is tudom, melyik a rosszabb, ha a férfi előtt megyek vagy mögötte? A válaszon azonban nem igazán tudok elmélkedni, mert a gondolataim túl kuszák ahhoz, hogy összerakjam a képet. Chad előtt vonulok, néha lassan, néha gyorsan - nem tudom, neki milyen az átlag gyorsasága. És ez mióta érdekel engem? Nem tudom.
Éppen feldobnék egy témát, hogy a kínos csendet megtörjük, mikor is odaérünk Chad szobájához, és nincs más hátra, mint bemenjünk.
- Tudod, hogy ez meg van tiltva, ugye? - kérdezek rá kicsit félve attól, hogy esetleg félreértettem volna a szándékát. A munkaszerződésben már az is benne van, hogy a másik nem folyosóján nem járhatunk, az pedig mégannyira, hogy be is menjünk az egyik szobába.
A kis tér nagyon hasonlít az enyémre. A kialakítása és a bútorzatok is egyformák. Esetleg az ablak elhelyezése más, mert nekem az útra nyílik, neki pedig London szíve felé. Egy ideig a szobát mustrálgatom, aztán leesik, hogy talán nem kéne.
- Tudod, hogy mindig megszegem a szabályt - válaszolja meg, és kék, fürkésző tekintetével a szemem nézi. Közelebb jön hozzám, mire a testem automatikusan a legtávolabbra tolat tőle. Szememmel a bezárt ajtót vizsgálom, majd tekintetem visszatéved rá. Egy lépéssel előttem megállt, és tenyereit a nadrág zsebébe rejtette.
- Nem gondolod, hogy ez a helyzet kissé... furcsa? - tudakolom meg tőle karomat összefonva magam előtt. Azutàn vörös tincseimet megigazítom, majd visszaengedem a combom mellé a kezem. Idegességemben mindent csinálok, csak értelmeset nem.
Chad, aki mindig minden körülmények között poénkodott, most csak áll ott, és szinte semmit sem reagál a kérdésemre.
- Miért lenne az? - értetlenkedik, mire én leveszem róla tekintetem, és a csupasz falat kezdem el bámulni. Nem merek ránézni, mert attól félek, hogy egyszer elgyengülök, és olyat teszek meg, amit a későbbiekben megbánok. A múltamban már volt pár ilyen, és nem vagyok rá büszke.
- Mert talán... amikor középiskolások voltunk, és lényegében utáltuk egymást... néha. Aztán meg voltunk együtt is, de...
A szavak összevisszaságban hagyják el a számat, és ez úgy látszik, Chad-et nem igazán érinti meg. Egy halovány pillanatig fel sem tűnik, hogy ajkai az enyémre tapadnak. Csak akkor, mikor már szenvedélyesebben csókol. Ami a legnagyobb meglepetést okozza, hogy ajkaim szétnyílnak, és nyelvem felfedezőútra indul a másik szájában.
Nem érdekel! Bíztat a gondolatom nagy része abban, én most helyesen cselekszem. De ott van egy kis picike részem, mely azt kántálja, hogy: hagyd abba!
Beletúrok igencsak erős, göndörödő hajába, és magamhoz húzom az eddig távolabb álló férfit. Számat zilált levegő hagyja el, tüdőm pedig oxigénért siránkozik. Chad kezei nyakamról lekúsznak, és becsúsznak a pólóm alá, a derekamhoz.
És mint egy villámcsapás, úgy tolom el magamtól a másikat, és rontok ki a szobából, hogy megszabaduljak tőle. Idegesítő szavak ismétlődnek. Megőrjítenek. A fejemben egyre csak ez a három szó zsong: megkedveltetés, hátbadöfés, utálat.

2 megjegyzés:

  1. Kedves Adelaide!

    Hát, hogy lesokkoltál az enyhe kifejezés. Ha a bevezetőbe nem írtad volna, nem is számítottam volna ilyesmire. Így a hotelszobás résznél már volt egy ilyen sejtésem, de akkor is!
    Az eleje lassan felvezető volt, amolyan bevezető érzete volt, de ez nem is volt baj, és jó volt olvasni, hogy egy először ilyen helyzetben itt dolgozó másképp gondolkozik az egész eseményekről, mint az, aki már egy ideje tt dolgozott. Egyébként azt vettem észre, hogy néhol lehagytad az alanyt, ami általában nem baj, de egyszer komolyan el kellett gondolkoznom, hogy akkor most kiről is volt szó.
    A vége pedig... hű, arra nincsenek szavak! De komolyan .Annyira Chades volt az egész! Az elején a visszafogott kisfiús csábítás, aztán a szabályszegés, majd az a csók! OMG! Hát az előző fejezet után erre nem számítottam. Ezek után aztán szuperkíváncsi vagyok, hogy mi a csuda fog történni, mert Bridgit helyében tuti kerülném a srácot, de Chad meg biztos nem hagyja ennyiben a dolgot. Szóval nagyon várom már a folytatást! Hű! Ez a legjobb szó erre a fejezetre. :)

    Ölel, FantasyGirl

    VálaszTörlés
  2. Drága Adelaide!

    Micsoda eseménydús fejezet volt ez is! :) Úgy látszik, mostanában nagyon értesz ehhez, de hát ez ellen egy rossz szavam sem lehet. Tetszett ez a fejezet is, és nemcsak Bridgit és Chad részei, hanem a mellékszálak is. Például nagyon jó volt a Demi Moore-os rész, mert biztos sokan így viselkednének a lány helyében, és nagyon bírtam Kuo felbukkanását is (és nemcsak azért, mert éppen kínai dalokat hallgattam a rész közben, és most is :D), de nagyon üdítő jelenség volt a történetben. :)
    Chad lépésére azonban nem számítottam volna, bár miután behívta a szobájába, eléggé nyilvánvaló volt, ám ez meglepett. Tudom, hogy szeret szabályokat szegni, és én tuti nem mentem volna be a szobájába, de Bridgit gondolom másra számított. Az a csók eléggé meglepett, először tényleg azt hittem, hogy a lány is viszonozni fogja, de megértettem a menekülős reakcióját.
    Kíváncsi vagyok, ezután Bridgit mit fog tenni, és hogy Chad még mindig üldözni akarja -e, vagy letesz már a lányról. :)

    With love,
    Miss Sunshine

    VálaszTörlés