5. fejezet

Drága olvasók!

Lám, lám... van internet eme helyen is, így aki a másik blogomat is olvassa, akkor már biztos, hogy csütörtökön tudom hozni a Thinking of You következő részét. Saját magamnak csináltam plusz munkát, mert az elejét múltba írtam, a végét meg jelenbe, így döntenem kellett, hogy végül melyiket írjam át. Ez van :)
Nem is tudok mást mondani, csak hogy jó olvasást!

Adelaide Owens

5. FEJEZET

Felkeltem.

Ám a szemhéjaim erősen ragaszkodnak egymáshoz. Érzem az arcomra száradt könnycseppjeimet, és  egyből tudom, miért is. Akaratlanul is újabb könnycsepp szánkázik végig az arcomon.

Elvesztettem az állásomat. Elvesztettem Rachelle-t. Ám ahelyett, hogy szépen elbúcsúztam volna tőle, egy vodkával távoztam a volt munkahelyemről. Nem engedtem, hogy bárki utánam jöjjön. Rohantam.

Felpattan a szemem, hirtelen fel is ülök. Kissé ziláltan veszem a levegőt, mintha éppen futnék. A többi részlet nem igazán rémlik, de néhány emlékkép megmaradt: autók, vodkásüveg, Chad. Nem otthon vagyok, hanem máshol. Méghozzá kezdem azt érezni, hogy volt iskolástársamnál. Ez jobban bedühít, mint hogy kirúgtak.  Vagy csak szimplán most nem bírok gondolkodni. Ugyanis: ki tudja mit csináltam, míg szinte elvesztettem a tudatom?

- Chad! - szólalok meg kissé hangosan, de ezzel elérhetem azt, hogy felhívjam a figyelmét.

- Konyhában vagyok, keress meg! – hallom meg a hangot nem sokkal később.  A lábam megindul, és felfedezőútra készülök. Nem ismerem, nem is voltam ebben a házban soha életemben - és ha lehetne bármilyen választási lehetőségem, nem tettem volna be a lábamat egyszer sem.

Nem nehéz megtalálni a konyhát, a fény ott kellőképpen jó ahhoz, hogy felhívhassa a figyelmemet. A konyha küszöbénél megállok, és kissé elgondolkozok: mit mondjak? Hiszen szégyenlem magam, de közben meg akarom tudni, hogy nem csináltam-e valami hülyeséget.

Pár lépésre tőlem Chad kávét csinál. Az illat, ha nem lennék másnapos, lenyűgözne. Azonban attól inkább kissé hányingerem van. Amikor észrevesz, egyből rám szegezi tekintetét, miközben vár arra, hogy a kávé felforrjon.

- Mi történt? - kérdezek rá, mert tudni szeretnék mindent. Mindent, aminek akárcsak egy kis köze is van Chad-hez. Azonban nem tudom ebben a pillanatban, hogy jól is fogadnám-e a választ.

Odamegyek a fehér, felsőtestét kiemelő trikót viselő sráchoz, és próbálom a pillantásommal kissé határozottabban jelezni felé azt, hogy igenis érdekel a válasza.

- Kissé becsiccsentettél… - szólal meg a srác, és megvonja a vállát. Majd a kávét kiveszi a forralóból, miután az jelzett, hogy készen van. Feldühít, hogy semmit sem változott az évek alatt, azonban ezen nem kellene meglepődnöm. Hisz Chad Boyle sohasem változik!

A külseje sem változott sokat. A világítóan kék szemek az emlékezetemben maradtak, hiába is akarom, hogy mindennél jobban elfelejtsem. A jellegzetes arcvonásain sem látok sok változást, talán kicsit férfiasabb, mióta nem találkoztunk. Régebben a haját felzselézte, viszont újbóli találkozásunkkor a göndörséget nem takarja el. Régen csak párszor láttam így a haját.

- Még valami, amit tudnom kéne? - próbálom a kérdéssel kissé kommunikatívvá tenni a fiút és elterelni a külsejéről a figyelmemet. Ám akárhányszor csak ránézek, felmerül bennem, hogy: nem vagyok-e újra gimnazista? Mellette tényleg azt érzem, hogy ismét iskolás vagyok, mellette ismét értéktelennek érzem magam.

- Mentem haza a munkából, és megláttalak téged aludni a füvön. Kissé úgy néztél ki, mint aki napok óta nem volt otthon, a vodka meg csak ráadás volt. Gondoltam, hogy ilyen berúgott állapotba simán elüttetnéd magadat, úgyhogy hazahoztalak. Soha nem láttalak még részegnek… - mosolyodik el a srác, és mintha elgondolkozna. Igazán kíváncsivá tesz, hogy min gondolkodhat. Azonban ennek jelét sem mutatom ki, mert tartok attól, hogy tényleg olyan, mint régen.

- Meg volt rá az okom – jegyzem meg, csakhogy nehogy azt higgye, hogy minden harmadnap részegre iszom magam.

- Kirúgtak az állásodból… novellát mondtál nekem, Vöröske.

Ezt a becenevet Chad és a haverjai mondták rám. Igazából egyáltalán nem tudott ez zavarni, mert ez a legjobb becenév, amit igazából vonatkoztathattak rám. Nem zavart, fel sem bosszantott, csak ők hitték azt, hogy igen.

A következő pillanatban felém nyújt egy fekete bögrét, melyben a gőzölgő kávé pihen. Rázom a fejemet nemleges válaszomat jelezve. Felkavarodik a gyomrom már a látványára is.

- Jót fog tenni, hidd el.

Soha nem engedtem, hogy Chad bármiről is meggyőzzön. Ám abban biztos vagyok, hogy átélt már pár ilyen éjszakát, hogy tudja, mi a jó a másnaposságkor. Talán ezért is egyezek bele, és iszok a forró, keserű kávéból, ami rendkívül jólesik a kiszáradt torkomnak.

- Ja… és megcsókoltál… - jegyzi meg, mintha mellékes lenne. A kávét majdnem félrenyelem, a szemöldököm meg rögtön felugrott. A tüdőmhöz kapom a kezem, mert hirtelen nem kapok levegőt. A meglepetésem egytől tízes skálán a tíz pontot elérte. Mikor? Hogyan? Milyen helyzetben? Komolyan megcsókoltam őt? Ezernyi gondolat fut át az agyamon másodpercek alatt.

- Ugye ezt nem mondod komolyan… - próbálok meggyőződni, hogy esetleg hazudik. Azonban ennek nem látom esélyét, mert Chad arcát látva szinte biztos vagyok benne, hogy az igazat mondja. A gondolattól, hogy megcsókolt, harapdálni kezdtem az ajkam alsó részét.

Nem emlékszem rá. Pedig, hiába is történt meg, emlékeznék. Mit mondott, ami miatt megcsókoltam? Biztos olyasmit, ami miatt a részeg énem a karjába omlott. Kíváncsi vagyok a jelenetre, amit csakis Chad tudhat. És ez felettébb idegessé tesz. Olyan, mintha egy titkomat tudná. Viszont azt nem engedhetem meg magamnak, hogy sokat kíváncsiskodjak, mert ha a fiú félreértelmezi, akkor egyből azt hinné: kötődök valamiképp hozzá. Mely nem igaz.

- De ne aggódj, más nem történt. Szerencsére hamar ki tudtál menni a mosdóba… nem is takarítottam volna el…

Azt gondolom, hogy ennyi ivászat után elkerülhetetlen, hogy nem látogatom meg a mosdót. Azonban zavar, hogy Chad ezt az "érett", huszonéves arcomat ismeri meg. Pedig én nem ilyen vagyok. Miért is zavar különben? Nem tudom, mert igazából nem is kellene ezekkel törődnöm. Azonban mindig is érdekeltek a vélemények, ez alól a fiú sem kivétel.

- Mennem kell – szólalok meg egy kis idő után. A lehető legkevesebb időt szeretném a sráccal tölteni. Ráadásul kell egy kis józan gondolkodás, hogy felfogjam a történteket: kirúgtak az állásomból és megcsókoltam Chad Boyle-t.

- Hova sietsz? – kérdezi meg a srác kissé hamiskás mosollyal az arcán. Nem tudom eldönteni, hogy esetleg kárörvend, vagy esetleg becsben tartja azt, hogy most éppen munkanélküli és talán sebezhető is vagyok.

Már a számon a válasz, azonban tudom, hogy az most már nem megfelelő. Megvonom a vállam, és szó nélkül kimegyem a bejáraton. Az ajtó a konyhából látható, éppen ezért segítség nélkül tudok távozni.

Elhagyom a házat mindenféle köszönés nélkül, és próbálok valami értelmet keresni az életemnek.

Keresni fogok egy új munkát.