Drága Idelátogatók!
Szeretném megköszönni Miss Sunshine lelkes kommentelkedését, és FantasyGirl folyamatos véleményét a részekhez. Köszönöm lányok, igazán sokat segítetek, hogy hogyan is építkezzek és csupán a véleményetek is rettentően sokat ad nekem. <3
Nem is szeretnék már mondani, csak hogy jó olvasást a részhez,
Adelaide Owens
- Tudod… ez
kedves volt tőled – szólalok meg, mikor már a metrónál járunk. Egy porcikám
sem tudta vagy sejtette, hogy Chad ezt fogja tenni. Meglepett a srác, de
próbálom ezt nem kimutatni, hisz még most is gyűlölöm. Legalábbis
akárhányszor csak eszembe jut a srác, mindig ezt mondom: gyűlölöm,
gyűlölöm, gyűlülöm. Ezzel igazából csak azt szeretném elérni, hogy
tényleg gyűlöljem.
- Én általában
mindig az vagyok - teszi hozzá gyorsan, el is mosolyodik. Elnevetem magam
ennek hallatára, mert ismét eszembe jutottak a múltban történtek. És
akárhányszor csak ez volt, mindig kirázott a hideg. És azért nevetek, hogy a kínosságot elkerüljem.
Hazafelé
tartottunk az iskolából Lucy-vel, a volt barátnőmmel, mikor szembetalálkoztunk
a nagymenő réteggel, és szinte meglepett, hogy nem kerülnek el nagyban, vagy
gáncsolnak ki engem. Chad-et szúrtam ki valahol középen, és észrevettem, hogy
engem néz.
- Sziasztok,
lányok! – köszönt nekünk az említett, és tétován, de visszaköszöntem. Az, hogy
ezt tették a fiúk, meglepett. Ugyanis ez túl kedves volt hozzájuk képest.
-
Ébredj fel, B.! – tapsolt előttem Lucy, mire én megráztam a fejemet. Hát, ha
ezzel sikerült volna kiszáműzni a fejemből ezeket a gondolatokat. Ránéztem a
lányra, mire ő megcsóválta a fejét. – Mondd, hogy nem gondolsz máshogyan rá! –
nézett rám kioktatóan, miközben megrezzentek a hosszú, majdnem fekete tincsei.
Megráztam
a fejemet, és fel is vontam a szemöldökömet. Valójában tudtam, hogy nem vette
be. Tudtam, hogy kiismert, és hogy hazudtam neki. Ám nem tehettem mégsem, hogy
elmondom neki az igazat. De mikor ránéztem, láttam rajta, hogy nem mondaná el
senkinek.
-
Na, jó… úgy érzem, hogy… kezd normális lenni velem – böktem ki végül, mire egy
elégedett sóhajtás volt a válasz. Lucy-vel nagyon jó volt a kapcsolatunk,
mindent megbeszéltünk, amit csak lehetett. Nem volt a másik előtt titkunk,
leolvastunk mindent a másikról.
Az
arcán láttam, hogy számított erre, és csak azért kérte, hogy mondjam meg az
igazságot, hogy meggyőződjön. A távolba meredt, és ahogyan a szemét a
közlekedési lámpára szegezte, rájöttem, hogy tudja, milyen baklövést követek
el.
A mozgólépcső
alján járunk, mire sikerül feleszmélnem, hogy a múltat boncolgatom.
Felemelem a lábaimat, majd lerakom a nem mozgó talajra, és követem Chad-et a
Tooting Broadway metrómegálló kijárata felé. Kicsit lelassít, aminek
hirtelen örülök is, mert túl gyorsak a léptei.
A metró bérletellenőrzőjén
át kellett minden alkalmon esnem, hogy kimenjek a metróból, így ez most se
lehet másképp. Chad a mellettem lévőt választja, én pedig az előttem lévőt
célzom meg. Ráillesztem a bérletemet az érzékelőhöz, majd elindulok… vagyis indulnék. A kiskapu csaknem akar kinyílni. Másodszor próbálkozom, de nem jön össze.
- Chad… téged
miért engedett ki? – kérdezem meg tőle felhívva a figyelmét arra, hogy bent
ragadtam. Megfordul, és odajön a kapumhoz. Előveszi a már zsebébe dugott
bérletét, és átadja nekem. Ám most sem járok szerencsésen.
Körbenézek,
hátha akad itt valaki munkás, de nem látok semmi biztonsági őrt.
- Gyere!
Segítek… - mondja felém nyújtva a kezét a kapu felett, mire én tétovázva bár,
de a kezébe helyeztem az enyéimet. Erősen megmarkolja, és a közös
erőfeszítéssel át tudok lendülni a kiskapun. A jobb lábam beakad a határ egy
részéhez, és majdnem elesek, de az előttem álló Chad megtart.
A lábaim biztos
talajon vannak, úgy érzem, hogy biztonságban vagyok magam is, ahogyan a fiú tart engem. Légzésem felgyorsul, és érzem ahogyan a levegőt szaggatottan veszem. Felnézek rá, és a szeme elégedett csillogása helyett valami egészen
mást látok. Valami ismeretlent.
- Köszi… -
motyogom, majd elengedem őt, és elindulok a kijárat felé. Chad követ.
Az előző
munkahelyemmel ellentétben van ebédszünetünk. És a vállalat egy adott menüjét
kapjuk meg a mai napon is. Több felől hallom, hogy a dolgozók mindig mást
kapnak, de ők is mindig ugyanolyan vendégségben részesednek, mint maga az
idelátogató. Az étel tényleg nagyon finomra sikeredik, és utána egy pillanatra
nehezen hittem el, hogy ez az új állásom - bár elég ideiglenes.
A tányéromat
odaviszem a mosogató felelőséhez, mire ő ezt megköszönve egyből a tisztításba kezd.
Az erkélyre
megyek, mely a dolgozóhelységek mögött van. Az eget egy felhő sem takarja, így
az óceáni levegő vígan táncolhat ma Londonban. Behunyom a szemem,
és most jövök rá, hogy a délelőtt igen jól telt. Szinte észre sem vettem az idő
múlását, és hiába van a hátam mögött több év pincérkedés, izgulok, hogy
alkalmas leszek-e ide. Más a megszokott, éppen ezért vannak ellentétek a
volt és az mostani munkahelyem között. Abban biztos lehetek, hogy itt sokkal
több a vendég, mint a Bellasban, hiszen autópálya melletti, hotellel van
egybekötve, ráadásul nagyon jó hírneve van. Azt rebesgetik, nagyon sokszor jönnek
ide hírességek.
- Nem, Colin...
nem lettem öngyilkosjelölt, mikor kirúgtak - válaszolom a telefonba a fiú
kérdésére, miszerint nem süllyedtem-e mély depresszióba. Nem fogom fel
tragédiának, bár az tény hogy rosszul esett. Csak ahogyan felhozta ezt a témát,
eszembe jut az, hogy jó társaságom volt aznap egy alkohol. Erről pedig
eszembe jut Chad, aki azt állítja, hogy megcsókoltam. Nem érzem a csók
égető érzését a számon. Nem hiszek neki. - Amúgy is… van egy hét próbaidőm egy
állásra. - mondom a pozitívumát a témának. Mikor mozgást hallok meg
mellettem, úgy érzem ideje letenni.
- Mert te vagy a
legszerencsésebb ember a világon - szólal meg a telefon túloldalán, mire én
elmosolyodom ennek hallatára. - De csak, mert itt vagyok melletted.
- Haha.... - ez
volt az első reakcióm, miközben magam elé képzelem a rövid, kicsit kusza
sötétbarna haját, és gesztenyebarna szemeit. - Leteszlek, mert folytatnom kell
a munkát. Szia! - köszönök el tőle, majd még hozzáteszem, hogy ne tűnjön
bunkónak a hirtelen elköszönésem - Szeretlek, de tényleg mennem kell.
Mondom, és
leteszem a telefont, anélkül, hogy hallanám a választ. Akkor nézem meg,
hogy ki is az a bizonyos illető, aki csatlakozott a társaságomhoz. Ránézek az
órára, majd még megállapítom, van pár percem, ha társalogni akarok.
- Barátod volt?
- kérdezi meg a 30-as éveiben járó lány. Ránézésre afrikai vagy indiai
származású lehetett. Sötét bőre, és sötét szemei is vannak. Innen nem is
tudom eldönteni, hogy fekete vagy csak majdnem fekete a szeme színe.
- Nem... -
nevetem el magam, majd megköszörülöm a torkom, hogy mielőbb helyesbítsek a
válaszon - Az öcsém.
Colinnal lehető
legfurcsább a kapcsolatunk. Szinte sohasem tudtunk komolyan beszélni egymáshoz,
mindig mindent kijátszottunk. Őszinték voltunk egymáshoz, de ez ellen nem
tudtunk semmit tenni, mert leolvastuk a másikról az érzelmeket.
- Dániában jár
egyetemre - teszem hozzá, majd közelebb lépek a lányhoz, és kinyújtom a
kezemet - Bridget vagyok – azt hiszem így kell elkezdeni egy új életet. A lány
pedig nagyon barátságosnak tűnik, úgyhogy reménykedem benne, hogy nem utasít
vissza.
- Nia -
mosolyodik el, én pedig kénytelen-kelletlen, de megszakítom a
beszélgetésünket, mivel a munkaszünetem lejárt. De Nia azt mondja, lesz még
időnk beszélgetni.
Mosolyogva
megyek vissza dolgozni.
Alig
vártam már, hogy az öcsém feltűnjön a folyosón. Emlékeztem, hogy az utolsó
előtti óra előtt mindig elmentünk egymás mellett, így most idegesen vártam,
hogy feltűnjön. Vállamon majdnem lecsúszott a táska, és dühödten raktam vissza
a vállamra. Colin végre megjelent a folyosó végén, és felé vettem az irányt.
Nem sokkal később észre is vett, és látta, hogy közeledem felé. Felvonta a
szemöldökét, de a barátaival tovább beszélt. Mindenféle kedves szó nélkül
felkaron ragadtam, és kihurcoltam a tömegből. A szekrények mellé léptünk.
-
Áú! – szólalt meg öcsém megfogva karját, majd ezt kérdezi – Ezt most miért
kaptam?
Az
arcán tényleg értetlenkedés jele látszódott. Tudtam, mikor színészkedik, és
mikor nem. Ezúttal viszont mégis meglepődtem, hogy nem értette. Azt hittem,
hogy az okos kis elsős fejével össze tudja rakni a képet.
-
Kérlek, csak vele ne barátkozz! – fogtam könyörgőre a hangomat, mire ismét
öcsém értetlen arcával kerülök szembe. Alighogy leveszi rólam a szemét, eszébe
jut, miről is van szó. Közelebb jön hozzám, és látom, ahogyan most minden
értelmet nyer a fejében. Hisz tudja, hogy Chad és köztem volt valami, még
régebben. Csak nem tudta, hogy az a Chad, ez a Chad.
-
Figyelj! Csak haverok leszünk, oké? De most mennem kell… - fogta sietősre
Colin, mire én vissza szerettem volna valamit szólni, de addigra már elveszett
a tömegben az újdonsült barátaival. A háttérben megláttam, amint beszélgetésünk
tárgya megjelent. Sietősen távoztam a másik oldalt.
Drága Adelaide!
VálaszTörlésMicsoda fejezet volt! :) Volt benne izgalom, feszült pillanat és megmosolyogtató jelenet is, tehát volt benne minden, aminek lennie kellett. :)
Örültem, hogy Colin végre felbukkant ebben a fejezetben, habár először azt sem tudtam, hogy kicsoda, de aztán rájöttem, hogy mégis csak az öcsikéjéről van szó. Colint a beszélgetés alapján jófej srácnak tartottam, így a visszaemlékezés alapján nem tudtam mire vélni, hogy miért haverkodnak olyan emberekkel, mint Chad. Sebaj, ő tudja, de ebből biztos lesz még bőven bonyodalom. :)
Az a jegyleolvasó automatás jelenet elég kellemetlen volt, de éreztem szinte a feszültséget kettejük között, na meg a "nem tudom, ez most mi volt, de azért jó" gondolatot kettejük között. Már látszik, hogy úgy nem olyan hideg a kapcsolatuk, de azért még mindig úgy tekintenek a másikra, mint évekkel ezelőtt. Kíváncsi vagyok, hogy ez mikor fog megváltozni. :D
Nagyon tetszett ez a fejezet, és már várom a következőt is! <3
With love,
Miss Sunshine
Becses Miss Sunshine!
TörlésMiért nincs szó a kedvesen és a drágán kívül szép megszólalás? *szinonima szótár, keres* Kedves, átírás becsesre. Hmm. Mégiscsak van, úgyhogy át is írtam :)
Colin pedig személyesen meg fog jelenni a történetben, ha minden jól megy. Lesz bölcs beszélgetés is, de majd meglátjuk.
Tetszett ez a "nem tudom, ez most mi volt, de azért jó" megszólalásod. Megmosolyogtatott eme borús, csúnya napon is :D Azt nem mondom, hogy változni fog a véleményük egymásról, mert a múltban is volt ilyen is, olyan is. De... az majd kiderül :)
Köszönöm véleményed <3
Ölel,
Adelaide Owens
Kedves Adelaide!
VálaszTörlésNéha nehéz elképzelnem, hogy ezt a történetet és a Thinking of You-t ugyanaz írja. Annak ellenére, hogy mindkettő egy alapvetően romantikus történet, nagyon mások. Míg ez komolyabb, érettebb felnőtt világot fest le egy esendő, sérülékeny női főszereplővel, addig a másik egy eleve bizonytalan tinédzser világát építi fel sokkal több humorral. Na, nem mintha ez a történet ne mosolyogtatna meg. Főleg, mikor Chad megjegyezte, hogy ő általában mindig kedves. Aha, persze.
Tetszik, hogy a történeted egészét visszaemlékezések sorára építed, és így egyre több eseményt, szereplőt ismerhetünk meg. Colint nagyon szimpatikusnak találtam máris, így meglepett, hogy éppen egy olyan alakkal barátkozna, mint a suli nagymenője. Na meg egy senior miért akarja juniorral barátkozni? Rajta keresztül akar eljutni Bridgithez vagy mi? Hm, mindenesetre elgondolkodtattál, főleg a metrós jelenettel, amihez hirtelen nem csak hogy a főszereplők, de én sem tudtam, hogyan hozzáállni. Kíváncsian várom, mi lesz még itt!
Ölel, FantasyGirl
Jámbor olvasóm!
TörlésCsak mert megnyitottam a szinonima szótárt, és ez is a kedves szinonimája. Nehogy már unalmas legyen ;)
Örülök, hogy teljesen más neked a két történet, mert én is így szerettem volna. Két ugyanolyan történetet mégsem írnék, és reméltem, hogy sikerül másfajta történetet elétek tárni :)
Egyre több múltbéli jelenet kerül felszínre az idők során. És aztán, és minden kérdésedre választ fogsz majd kapni. Ha nem is mostanában, de a későbbiekre igen.
Nem is tudom, hogy hányszor köszöntem meg már véleményedet <3
Addy Owens